Villám kirándulás

A villámmal jelölt programok szezonálisak, vagy csak korlátozott számú alkalommal kerülnek megrendezésre. Annak érdekében, hogy kínálatunk friss és változatos maradjon, ezekhez a programokhoz egyszerűbb leírásokat biztosítunk. Ezáltal több időnk marad, amit felhasználva több új programot tudunk indítani.

Az útvonalon számos látnivalót felkeresünk. Néhány a sok közül:

A Szent Katalin templom egy késő gótikus stílusú épület, melyet 1443 és 1491 között emeltek. A belső tér egyhajós, csillagboltozattal fedett, és kisebb oldalkápolnák övezik, amelyek magassága a főhajó felének felel meg. 1776-ban épült hozzá a Nepomuki Szent János kápolna. A templom alatt egy kripta található, ahol a város kiemelkedő személyiségei és egykori főbírái nyugszanak.

A Selmecbánya kálvária a város keleti részén, a Scharfenberg- vagy más néven Kálvária-hegy városra néző oldalán helyezkedik el. Az építményt a jezsuiták alakították ki, és három templomból valamint több kisebb kápolnából áll. A felső templomot német, a középsőt magyar, az alsót szlovák templomként is emlegették, az ott tartott búcsúk során használt nyelv alapján. A selmecbányai kálvária különlegessége, hogy a hagyományos 12 stáció helyett 7 Krisztus szenvedéseit, míg további 7 Mária fájdalmait ábrázolja.

A selmecbányai botanikus kert a 19. század közepén létesült, a Bányászati és Erdészeti Akadémia szakértőinek irányításával. A kert több mint 200 hazai és egzotikus fafajt mutat be, köztük olyan különlegességekkel, mint a libanoni cédrus vagy a látogatók körében népszerű mamutfenyő. A kertben megtekinthetők az Akadémia történelmi épületei is.

A Szentháromság tér mindig is Selmecbánya legfontosabb közösségi tere volt, ahol polgári jogokat iktattak be vagy vontak meg, és ahol a bányászok fogadalmat tettek. Ezen a helyen tartották a politikai megnyilatkozásokat, valamint itt történt a zászlószentelés is.

A Szentháromság-szobrot az 1710-es pestisjárvány elmúlásának emlékére állították. A szoborcsoport tetején a Szentháromság látható, míg a tartóoszlopok között helyezkedik el a Szűz Mária-szobor. Az emlékmű hat oldalán különböző szentek szobrai találhatók, köztük Szent Borbála, a bányászok védőszentje. Az emlékmű homlokzatán kétfejű sas tartja az aktuális címert, amelyet az 1981-82-es restaurálás során visszaállítottak eredeti, Habsburg-címerre. Az emlékművön továbbá megtalálható a város címere és a bányászjelvény is.

Selmecbányáról itt olvashat részletesen >>>

Ezúttal egy nehezebb gyalogos kirándulást teszünk a teraszosan épült Selmecbánya emelkedőin, lépcsőin és macskaköves utcácskáin.

Reggel 08.15-kor indulunk az Újpest-városkapu metróállomás melletti Lidl parkolóból. Térképen itt látható (Minden résztvevőnek részletes indulási információkat küldünk a kirándulás előtt.) 


A találkozási pontnál kisbuszra szállunk, és kb 2,5 órás utazással Selmecbányáig utazunk. Megérkezés után  a város felett magasodó kálváriára gyalogolunk fel. A panoráma megcsodálása után a botanikus kert, a Szentháromság tér, az Óvár, illetve a hangulatos macskaköves utcácskák és templomok felfedezésére indulunk. A tempónktól függően várhatóan 19 óra körül érünk vissza az Újpest-városkapu metróállomáshoz.
Szintemelkedés +/- 300 m
Táv: 7,5 km


FONTOS:
Selmecbánya teraszos utcái és a Kálvária számos meredek emelkedőt, lépcsősorokat, macskaköves lejtőket és zúzalékos túraösvényeket tartogatnak az ide látogatók számára. Ezért ezt a kirándulást csak olyanoknak tudjuk jó szívvel ajánlani, akik szoktak túrázni és nem okoznak gondot a felsorolt nehezebb terepviszonyok illetve a folyamatos  gyaloglás.


Időpontok:
2024.11.11. Betelt – Várólistára lehet jelentkezni
2024.11.20. Betelt – Várólistára lehet jelentkezni

További időpontok 2025 tavasszal

A kirándulás részvételi díja tartalmazza az útiköltséget, buszköltséget és a személyszállítást. A túravezetés ingyenes.

Egyéb költség
Belépő az Óvárba 4 euro/ fő

Hasonló kirándulásaink

Fürdőzés a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben
Fürdőzés Kiskunmajsán a Jonathermál Gyógyfürdőben
Fürdőzés a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben
Időjárás előrejelzés
Ausztriai időjárás – www.wetter.at
Szlovákia időjárása – www.meteo.sk
Magyarországi időjárás – www.met.hu

elérhetőségek

Cím

Hegymánia Kft.
2085 Pilisvörösvár
Csobánkai út 10.

Kapcsolat

info kukac hegymania pont com

Ügyfélszolgálat

Kérjük, kérdését elsősorban írásban a bal oldali jelezze felénk, köszönjük.

Kövess minket a Facebookon

SMS: 20/567-9057