Gyalogszerrel Keszthelyen

Ezúttal Keszthely látnivalóit vesszük sorra – többek között bejárjuk a Balaton-partot, a Festetics-kastélyt, a kastélyparkot és a város hangulatos utcáit, parkjait.

Táv: 7 km

Gyalogszerrel Keszthelyen

Keszthely városa a Balaton nyugati szegletében nemcsak üdülőhelyként ismert, hanem gazdag történelmi és kulturális örökséggel is büszkélkedhet. Több mint 15 múzeuma és Magyarország egyik legszebb kastélya is itt található. A város központjában két fő terület emelkedik ki: a Fő tér és a kastély környéke, amelyeket sétálóutca köt össze.

A Fő tér Keszthely történelmi magja, ahol a 18. századi copf stílusú Városháza és a gótikus Ferences templom áll. A templomot 1386-ban építették, a török időkben várrá alakították, majd barokk stílusban újították fel. Különlegességei közé tartozik Festetics Kristóf fekete márvány síremléke, egy vörösmárvány sírfedél, valamint egy 15. századi reneszánsz freskó.

Innen indul az Erzsébet királyné útja, amely a Balaton-partra vezet. Az út mentén elegáns, századfordulós villák sorakoznak, és itt található a Helikon emlékmű is.

A sétálóutca a Fő tér és a kastély közötti kapcsolatot biztosítja, amely a Kastély utcában folytatódik. Ezen az utcán egykor a Festetics-uradalom dolgozói éltek, és ma is jellegzetes paraszt barokk házak jellemzik. Itt található a hangulatos Párizsi udvar is.

A Várkert Keszthely szívében található, és egy mesébe illő, hangulatos zöldterület, amelyet leginkább a helyiek ismernek igazán. A kert közepén egy kis tó húzódik tavirózsákkal, amely mellett padokon pihenve gyönyörködhetünk a Fő téri templom gótikus falainak látványában. A park különlegességei közé tartoznak a XI–XII. századból származó Szent Lőrinc-kápolna megmaradt alapfalai, egy világháborús emlékmű, valamint egy kis játszótér is.

A Festetics-kastély Keszthely legismertebb nevezetessége. Az építkezés 1745-ben kezdődött Festetics Kristóf megbízásából, majd később Festetics György és utódai bővítették barokk, neobarokk és neorokokó stílusban. Az épület mai formáját az 1883–87 közötti átépítés során nyerte el.

A kastély 101 terméből 16 látogatható, ahol a főúri enteriőrkiállítás mutatja be a 18–19. századi nemesi életformát. Az eredeti bútorok mellett láthatók a Magyar Nemzeti Múzeum díszfegyverei és a Windischgraetz trófeagyűjtemény is. A híres tükörterem kulturális rendezvények helyszíne.

A kastély leghíresebb része a könyvtárterem, amely 1799 és 1801 között épült. Ez Európa egyik legnagyobb, épen fennmaradt főúri könyvtára, mintegy 86 ezer kötettel és eredeti bútorzattal.

A kastélyhoz tartozó park egykor 42 hektáros volt, ma természetvédelmi terület. Előtte francia kert, mögötte angolpark található. Kiemelkedő része az Előkert szökőkútja, valamint a Hercegi park tava, amely fölött egy kis híd vezet át.

Keszthely honlapja: keszthely.hu

útvonal, látnivalók, részletek

Utazás a 08.35-ös vonattal Keszthelyre, ahonnan gyalogosan indulunk el a város felfedezésére. Először a hangulatos Balaton-parti részeket járjuk be, ahol számos látnivaló vár minket. A fotózás és nézelődés után a Várkert felé vesszük az irányt, majd onnan továbbhaladunk a kastély és a kastélypark felé. Hosszabb pihenőt a Fő tér közelében tartunk, aki szeretné ezalatt be tudja járni a kastélyt vagy más múzeumokat.

A séta során az alábbi főbb látnivalókat érintjük:
Zenepavilon / Szentháromság szobor / Keszthely-Fotópont / Keszthelyi Pantheon / Várkert / Keszthely, karmelita templom / Fahíd és vízesés / Festetics-kastély / Mikus Gyula sétány / Sétálóutca / Kormánykerék / Pálmaház és Madárpark / Erzsébet királyné szobor / Helikon park / Keszthely Móló / Ördögkeltő-tó / Hősi emlékmű / Kastélypark / Oroszlános kút / Helikon-emlékmű / Fő tér / Szigetfürdő / Lackfi István nádor lovaszobra

Táv összesen: 7 km

A kirándulás során nem tartunk előadást, kulturális idegenvezetést, elsősorban a közös kikapcsolódásra, nézelődésre helyezzük a hangsúlyt. FONTOS: Olyan természetkedvelők jelentkezését várjuk, akiknek nem okoz gondot a folyamatos gyaloglás. A sétán kellemes tempóban fogunk haladni, a látványos helyeken lesz alkalom pihenésre, nézelődésre, fotózásra.

Ha megtetszett a program, jelentkezzen bátran. A jelentkezési lapot kicsit lentebb talá

Találkozó

Gyülekező a Déli pályaudvaron. Pontos részleteket küldünk minden résztvevőnek email-ben az indulás előtt.

Gyalogszerrel Keszthelyen

A kirándulás részvételi díja összesen: 3.200 Ft/fő,  amely tartalmazza a szabadidős program szervezését, túravezetést. Teljes árú vonatjegy 2699 Ft.  65 év felett ingyenes az utazás, de helyjegy szükséges. A jegyeket egyénileg kell megvásárolni jegypénztárban vagy interneten keresztül. A járatokról, jegyvásárlásról, indulásról minden résztvevőnek pontos részleteket küldünk emailben a kirándulás előtt. Fel- és leszállás Kelenföldön vagy más állomásokon is lehetséges.
A kastélyparkot együtt járjuk be, aki a kastélyba is szeretne menni, annak a belépők 2150 -4150 Ft között mozognak.
A kastély honlapja itt érhető el: https://festeticskastely.hu/belepojegy-arak/

Jelenlegi időpontok:
2025.04.25. Vannak helyek
2025.05.16. Vannak helyek
2025.05.22. Vannak helyek
2025.06.05. Vannak helyek

Hasonló kirándulásaink

Fürdőzés a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben
Fürdőzés Kiskunmajsán a Jonathermál Gyógyfürdőben
Fürdőzés a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben
Időjárás előrejelzés
Ausztriai időjárás – www.wetter.at
Szlovákia időjárása – www.meteo.sk
Magyarországi időjárás – www.met.hu

elérhetőségek

Cím

Hegymánia Kft.
2085 Pilisvörösvár
Csobánkai út 10.

Kapcsolat

info kukac hegymania pont com

Elérhetőség

H-P: 10-16.00
Kérjük, kérdését elsősorban írásban a bal oldali jelezze felénk, köszönjük.

Kövess minket a Facebookon

SMS: 20/567-9057