Ezúttal Balatonfüreden teszünk egy kisebb sétát, melynek során a hangulatos kikötőt, a parti sétányt, és számos szobrot is megcsodálunk. A séta után strandolunk egy nagyot, majd hajóval utazunk le a déli partra. Vízparti sétányok, fürdőzés, hajókázás 1 napban. Tartson Velünk!
Balatonfüred kb.12.800 fős lakosságával a Balaton északi partjának „fővárosa”, a Balaton-part legrégebbi üdülőhelye. Ismertségét a Balaton közelsége mellett elsősorban szénsavas forrásainak és mediterrán jellegű klímájának köszönheti. A nem messze lévő Tihanyi-félsziget hosszan kinyúlik a tóba, ezzel pedig a városnak védett öblöt alkotva. Jelentős vitorláskikötő.
A belvárost zömmel 18. és 19. századi épületek alkotják, mely évente több ezer látogatót vonz. A város hagyományos rendezvénye az „Anna bál”, melyet 1825-óta minden év július végén rendeznek meg a centrumban.A turizmus és a hidroterápia mellett egy másik fontos gazdasági tevékenység a szőlőtermesztés. A közelben található a Balatonfüred-Csopaki borvidék.
Tagore sétány: Rabindranáth Tagore költő 1926-ban a helyi szanatóriumban lábadozott, majd gyógyulásának örömére fát ültetett a parkban.Tagore példáját először indiai politikusok követték, s ezután néhány év alatt hagyománnyá vált, hogy az itt megfordult híres személyiségek is fát ültetnek a parkban. Marx György fizikus kezdeményezésére a Nobel-díjasokkal folytatták a sort, őket különféle hírességek követték, napjainkban pedig magyar politikusok szaporítják az ültetett fák és emléktáblák számát. Fát ültetett itt többek között: Farkas Bertalan és űrhajóstársa, Valerij Kubaszov, Leonov, Göncz Árpád, és több magyar Nobel-díjas.
Emellett szobra vagy mellszobra van itt Széchenyinek, Kisfaludy Károlynak, Deák Ferencnek. A Tagore sétány közepét augusztusban a Borhetek sátrai és padjai foglalják el, a sétányon pedig tűznyelők, utcai zenészek, artisták és mozgó árusok hada található.
A balatonfüredi hajókikötő előtt látható Pásztor János felállított szobra, a Halász és a Révész. A legenda szerint, aki megsimogatja a halász és a révész csizmáját, egész biztos, hogy újra visszatér ebbe a szép kis városba.
Balatonfüred reformkori hangulatú fürdőtelepének egyik legszebb eleme az Esterházy strand, melynel kiválóan parkosított plázsáról gyönyörű tihanyi panorámában lehet gyönyörködni. Kedvező mederkialakításával várja a nyugodt, biztonságos pihenést kedvelő fürdővendégeket a Tagore sétányon. A strand szezonon kívül közpark jelleggel, ingyenesen látogatható. A strand honlapja itt érhető el <
Forrás: Wikipédia
Utazás a Déli pályaudvarról 9.05-kor induló Intercity járattal. A vonat 10.55-kor érkezik Balatonfüredre, ahonnan gyalogszerrel indulunk a kikötő és a strand irányába. A Tagore sétányon és a kikötőben fotózunk, nézelődünk illetve megvesszük a délutáni hajójegyeket. Ezután a parkosított és jól felszerelt Esterházy Strandra megyünk, majd a strandolás után a kikötőbe sétálunk vissza, ahonnan hajóval utazunk le Siófokra. Itt a Jókai park és a Rózsakert érintésével a közeli pályaudvarra megyünk, majd haza utazunk. Budapestre érkezés 19.24-kor.
A kiránduláson az alábbi látnivalókat ejtjük útba:
Balatonfüred kikötő – Vitorlás tér – Bujtor István szobor – Halász és a Révész szobor – – Esterházy Strand – Tagore sétány – Aranyhíd sétány – utcácskák – Siófok kikötő / rózsakert / Jókai park
Táv délelőtt 2,4 km / délután 800m / Siófokon 950m
A kirándulás során nem tartunk kulturális idegenvezetést, elsősorban a testmozgásra, ismerkedésre, közös kikapcsolódásra helyezzük a hangsúlyt. Olyan természetkedvelők jelentkezését várjuk, akiknek nem okoz gondot a séta, gyaloglás. A sétán nem rohanunk, kellemes tempóban fogunk haladni, a látványos helyeken fotózunk. Táv délelőtt 2,4 km / délután 800m
Ha megtetszett a program, jelentkezzen bátran. A jelentkezési lapot kicsit lentebb találja.
Gyülekező a Déli pályaudvarnál, utazás a 9.05-kor induló járattal. Pontos részleteket küldünk email-ben az indulás előtt.
A kirándulás részvételi díja összesen: 3.200 Ft/fő, amely tartalmazza a szabadidős program szervezését, lebonyolítását. Teljes árú vonatjegy 2000 Ft. 65 év felett csak helyjegy szükséges. Nyugdíjas hajójegy 1.650Ft, felnőtt 2.200 Ft. Strandbelépő 2250 Ft. A vonatjegyeket, strandbelépőt, hajóutat egyénileg kell fizetni. A strand telefonszáma: 06-87-343-817
Jelenlegi időpontok:
2024.08.12. Vannak helyek
Hegymánia Kft.
2085 Pilisvörösvár
Csobánkai út 10.
info kukac hegymania pont com
H-P: 10-16.00
Kérjük, kérdését írásban felénk, köszönjük.