Barangolás Gödöllőn

Ezúttal Gödöllőn barangolunk egy nagyot, ahol 3 nagy parkot járunk be és számos történelmi épületet, szobrot is megcsodálunk. A séta  során a helyi cukrászdáknál pihenünk egyet.

Táv: 7 km

Barangolás Gödöllőn

Gödöllő Budapesttől 30 kilométerre északkeletre található, a Gödöllői-dombságban a Rákos-patak széles völgyében terül el. Gödöllőt 1349-ben említik először I. Lajos egyik adománylevelében. 1868-ban nyerte el hivatalosan a Gödöllő elnevezést. A török hódoltság idején teljesen elpusztult, később újra benépesült.

A Gödöllői Királyi Kastély Magyarország egyik legnagyobb barokk műemléke, lenyűgöző szépségével és gazdag történelmével kiemelkedik. Eredetileg Grassalkovich-kastélynak nevezték, de később Sisi és I. Ferenc József királyi rezidenciájaként vált ismertté. A 26 hektáros kastélypark sok botanikai kincset rejt, amely Erzsébet királyné gyakori kilovaglásainak színtere volt. Az újonnan felújított angol tájképi parkban található szökőkút és a gondosan tervezett évelőágyások, valamint az elrendezett sétányok festői környezetet teremtenek, ideális helyszínt kínálva a pihenni vágyóknak.

Gödöllő Erzsébet parkja ma is vonzza a látogatókat. A parkban megtalálható Erzsébet királyné egész alakos szobra, és közel százféle örökzöld díszíti a területet. Ezt a parkot 1898-ban alapították Erzsébet királyné váratlan és tragikus halálát követően. Gödöllő volt az egyik első város, amely méltó emléket állított a gyönyörű királynénak. Az országban összesen 3 000 000 emlékfát ültettek el tiszteletére, ebből Gödöllőbe mintegy 48 000 került. A sétányt hársakkal szegélyezik, és ezek vezetnek a királyné szobrához, amelyet 1901-ben, Ferenc József jelenlétében avattak fel.

Az Alsópark a 18. században létrehozott, kiterjedt park futópályával, játszótérrel és patakparti ösvénnyel.

útvonal, látnivalók, részletek

Utazás a Keleti pályaudvarról a 10.00-kor induló vonattal, leszállás 10.26-kor Gödöllőn, gyülekezés a peronon. Az állomásról a város parkjainak, épületeinek, szobrainak a felfedezésére indulunk egy hangulatos körséta keretében.

Az útvonalon az alábbi látnivalókat érintjük:

Rákos-patak / Grassalkovich-kálvária / hársfasor / Pozsonyi csata emlékoszlopa / Erzsébet királyné emlékmű / Kastély és kastélypark / királyok helye /  Japáncseresznye fasor /  Alsópark /  Erzsébet királyné szobra / Mária Terézia szobor / Grassalkovich Antal szobor / főtér  (a sorrend nem ez lesz)

A séta során a kastélyt kintről nézzük meg, belső kastélylátogatást nem tartalmaz a program, de mivel hazafelé érintjük a kastélyt, aki szeretne maradhat kastélylátogatásra is. A séta háromnegyedénél kávézós, sütizős pihenőt is tartunk. Budapestre várhatóan 15 óra környékén indulunk vissza. A vonatok 15 percenként járnak.

A kirándulás során nem tartunk előadást vagy kulturális idegenvezetést, ehelyett a közös sétára, kikapcsolódásra és nézelődésre helyezzük a hangsúlyt. Fontos, hogy olyan kirándulók jelentkezzenek, akiknek nem okoz gondot a folyamatos séta és gyaloglás. A kiránduláson nem rohanunk, kellemes tempóban fogunk haladni, a látványos helyeken lesz alkalom pihenésre, nézelődésre és fotózásra.

Táv: 7 km / Szint  +/- 60 m.

Ha megtetszett a program, jelentkezzen bátran. A jelentkezési lapot kicsit lentebb találja.

Találkozás a Keleti pályaudvaron 9.50-kor. Pontos részleteket küldünk minden résztvevőnek e-mailben az indulás előtt.

Barangolás Gödöllőn

A kirándulás részvételi díja összesen: 2.800 Ft/fő,  amely tartalmazza a szabadidős program szervezését, lebonyolítását. Teljes árú vonatjegy 745 Ft,  65 év felett ingyenes az utazás.

Jelenlegi időpontok:
2025.03.12. Vannak helyek
2025.04.03. Vannak helyek

Hasonló kirándulásaink

Fürdőzés a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben
Fürdőzés Kiskunmajsán a Jonathermál Gyógyfürdőben
Fürdőzés a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben
Időjárás előrejelzés
Ausztriai időjárás – www.wetter.at
Szlovákia időjárása – www.meteo.sk
Magyarországi időjárás – www.met.hu

elérhetőségek

Cím

Hegymánia Kft.
2085 Pilisvörösvár
Csobánkai út 10.

Kapcsolat

info kukac hegymania pont com

Elérhetőség

H-P: 10-16.00
Kérjük, kérdését elsősorban írásban a bal oldali jelezze felénk, köszönjük.

Kövess minket a Facebookon

SMS: 20/567-9057