Gyalogos kirándulás Sopronban, ahol az Erzsébet-kert, a makettpark és a történelmi belváros bejárása mellett egy pihenőt is tartuk a főtéren. Tartson velünk Ön is!
Mosonmagyaróvár Győr-Moson-Sopron megye harmadik legnagyobb városa, az osztrák határtól 6, a szlovák határtól 13 km-re fekszik. 32 ezer lakosú város. Az ország két fontos határállomásához, Hegyeshalomhoz és Rajkához való közelsége fontos gazdasági, pénzügyi, idegenforgalmi, közlekedési, ipari és kereskedelmi központtá teszik. Az „arany háromszög” középpontjának is nevezik, mert Győrtől 36, Pozsonytól 32, Bécstől pedig 84 km-re található.
Mosonmagyaróvár egyike Magyarország 16 történelmi városának, alapítása a római korig nyúlik vissza. Turisztikai szempontból a Szigetköz kapujaként vált ismertté, de jelentős a átutazó-bevásárló és a fogturizmus is. Mosonmagyaróvár meghatározó turisztikai vonzereje a termálfürdő, gyógyvizét mozgásszervi, idült gyulladásos, gyomor- és bélbetegségek gyógyítására alkalmazzák. A Duna ágrendszere mellett több, jó fogást ígérő, telepített kavicsbánya-tó teszi Szigetközt igazi horgászparadicsommá.
Néhány látnivaló a sok közül: Mosonmagyaróvári vár és erődrendszer (a 13. századtól) – Római katolikus templomok – Nepomuki Szent János-oszlop – Flexum Termál – gyógyfürdő – Hansági Múzeum – Református templom
A Lajta folyó teljes hossza 182 kilométer, eredetének és torkolatának távolsága légvonalban 102 kilométer. Teljes esése meghaladja az 1100 métert. Két folyónak, a Schwarzának és Pittennek Alsó-Ausztriában való egyesüléséből ered. A Bécsi-medence déli peremén halad északkelet felé, a Lajta-hegységtől nyugatra, majd a hegységet északról megkerülve délkeleti irányba fordul és kiér a Kisalföldre. Hegyeshalomnál lép át Magyarországra. Mosonmagyaróvárnál ömlik bele a Mosoni-Dunába. Mosonmagyaróvár belvárosában több ágra szakad, ez adja a város víziváros jellegét. Vízjárása erősen függ a csapadéktól, meglehetősen szeszélyes, vízminősége védelmet igényel.
Forrás és további információk: Wikipédia és utisugo.hu
Utazás a Keleti pályaudvarról a 9.15-ös vonattal Sopronig. Leszállás után a peronon gyülekezünk, majd gyalogszerrel indulunk az Erzsébet-kert, a makettpark és a történelmi belváros felfedezésére. A hangulatos utcácskák, parkok, épületek megcsodálása mellett egy pihenőt (cukrászda, mosdó, egyéni nézelődés) is tartunk a főtérnél.
A kiránduláson az alábbi látnivalókat érintjük:
Rák-patak / Lenck átjáró / Mária-szobor / Várkerület / Bencés templom / Tűztorony / szobrok / Ikva-patak / eldugott utcácskák / Petőfi-tér / Várfalsétány / Hűségzászló / Széchenyi-tér / Erzsébet-kert / Koronázótemplom / A város kulcsa / Zöld kő / városmakett / Deák-tér / Rondella / Sopron Vármegye Makettpark / Fő tér / (nem ebben a sorrendben)
Indulás Budapestre várhatóan a 16.21-es Intercity vonattal, visszaérkezés 18.44-kor.
A kirándulás során nem tartunk előadást, kulturális idegenvezetést, elsősorban a közös sétára, kikapcsolódásra, nézelődésre helyezzük a hangsúlyt. FONTOS: Olyanok jelentkezését várjuk akiknek nem okoz gondot a folyamatos séta, gyaloglás. A kiránduláson nem rohanunk, kellemes tempóban fogunk haladni, a látványos helyeken lesz alkalom pihenésre, nézelődésre, fotózásra.
Táv összesen: 8 km
Ha megtetszett a program, jelentkezzen bátran. A jelentkezési lapot kicsit lentebb találja.
Találkozás a Keleti pályaudvaron 9.00-kor. Pontos részleteket küldünk minden regisztrált résztvevőnek e-mailben az indulás előtt.
A kirándulás részvételi díja összesen: 3.200 Ft/fő, amely tartalmazza a szabadidős program szervezését, túravezetést.
A vonatjegy 65 év felett ingyenes, de helyjegy szükséges ami 2 x 535 Ft. Teljes árú vonatjegy 2 x 4735 Ft. A jegyeket egyénileg kell megvásárolni jegypénztárban vagy interneten keresztül. A járatokról, jegyvásárlásról, indulásról, reggeli találkozóról minden résztvevőnek pontos részleteket küldünk emailben a kirándulás előtt. Fel- és leszállás Kelenföldön vagy az útbaeső állomásokon (Tata, Győr stb.) is lehetséges.
Jelenlegi időpontok:
2023.03.13. Betelt
2023.04.03. Betelt
2023.05.17. Vannak helyek
Hegymánia Kft.
2085 Pilisvörösvár
Csobánkai út 10.
info kukac hegymania pont com
H-P: 10-16.00
Kérjük, kérdését elsősorban írásban jelezze felénk, köszönjük.