Hangulatos körséta a történelmi Esztergom helyszínein és a Duna-part mentén. Számos építészeti látnivaló, szobrok, terek, majd egy süti- és kávészünet a Széchenyi térnél.
Esztergom iskola- és kikötőváros a Duna jobb partján a Pilis hegység lábánál, a Szlovákiához tartozó Párkány várossal szemben. Fekvése miatt a Dunakanyar legfelsőbb városának is szokás nevezni, emellett a római katolikus egyház magyarországi központja. Főszékesegyháza Európa egyik legnagyobb bazilikája. Itt található az ország leggazdagabb egyházi kincstára, ami világviszonylatban is kiemelkedő gyűjteményekkel rendelkezik.
A Szent Tamás-hegy, a Várhegy és a Kis-Duna-ág között törnek fel Esztergom hévforrásai. Valamennyiből hévízzel kevert karsztvíz tör fel, hőmérsékletük 29 °C körül mozog. Esztergomban a Duna 18 km hosszan terül el.
A Mária Valéria híd Esztergomot köti össze a Szlovákiai Párkánnyal. Az 1895-ben elkészült híd 518 méter hosszú, 12 méter széles. Az elmúlt évtizedek során a Mária Valéria híd többször megrongálódott, használhatatlanná vált. Utoljára akkor, mikor a visszavonuló német csapatok 1944 decemberében felrobbantották. Az újjáépítésre fél évszázadot, pontosabban 57 évet kellet várni.
A Központi Kávéház (Szamos Cukrászda) Esztergom belvárosában található a Vörösmarty utca és a Rákóczi tér sarkán. A Lindtner Henrich által 1841-ben alapított kávéház Babits Mihály törzshelye volt esztergomi évei alatt. Utoljára 2006-ban újították fel, de még ma is őrzi a századfordulós kávéházak hangulatát. Lindtner hosszasan tanulmányozta a bécsi kávéházakat, és azok alapján akart egyet alapítani Esztergomban is. A bútorokat, berendezéseket és az üvegeket Bécsből hozatta. A porcelánt Csehországból, a kávéfőző edényeket Törökországból.
A több mint 50 méter magas Esztergomi vár a Duna jobb partján emelkedő, szakadékos oldalfalakkal határolt magaslaton áll. Esztergom egyik legfőbb látnivalójának számít a Bazilikával együtt. A jelenleg is látható lakóépületeket III. Béla király parancsára építették külhoni építőmesterek, ezzel alakult ki a déli sziklacsúcson az uralkodó székhelye.
Az Esztergomi Bazilika 1822 – 1869 között épült klasszicista stílusban. Építését Rudnay Sándor prímás kezdte meg 1822-ben, melyet 1831-ben bekövetkező haláláig folytatott. A várhegyen magasodó bazilika hossza 118 méter, szélessége 49 méter, magassága az altemplomtól a kupola gömbjéig 100 méter, mellyel Magyarország legmagasabb épülete. Középen elhelyezkedő félgömb alakú kupoláját 24 oszlop tartja, köztük 12 ablak található. A Kupola erkélyére a bejárattól közel 400 lépcső vezet fel.
Kis-Duna sétány Esztergom Királyi városrészén halad észak-déli irányba, egészen a Vízivárosig. A sétány összeköti Esztergom turisztikai szempontból fontosabb területeit. A történelmi Esztergomot Széchenyi térrel, valamint a Vízivárost a bazilikával és a Várheggyel.
A Szent István tér a főszékesegyház előtt, a Várhegyen terül el. A tér elnevezése az idők folyamán többször változott. Kezdetben Káptalan térnek nevezték, majd két különböző nevet adtak a tér két végének. A nyugati vége a Bazilika tér lett, keleti vége pedig a Káptalan tér.
A Széchenyi tér Esztergom főtere, mely eredetileg a város piactere volt. A teret 1717-ben Főtérnek nevezték el, ekkor töltötték fel földel és vezették el a vizet.
A Szent Anna templomot a Bazilika kicsinyített másának szánták. A közismert nevén kerektemplom Esztergom déli városrészében elhelyezkedő klasszicista stílusú római katolikus templom.
Forrás : Wikipédia, Orszagjaro.net
Utazás a Nyugati pályaudvarról, leszállás Esztergomban, találkozó a peronon. Az állomásról gyalogszerrel indulunk a tartalmas esztergomi körsétára. A történelmi látnivalók mellett a hangulatos Kis-Duna melletti sétányt, a látványos Duna partot is érintjük, ezen felül pedig építészetben, szobrokban, terekben és panorámában sem lesz hiány. A kirándulás során a Széchenyi téren is tartunk egy kávézós pihenőt.
A kiránduláson az alábbi látnivalókat nézzük meg:
Szent Anna templom – Loyolai Szent Ignác templom – Magyarok Nagyasszonya szobor – Főszékesehgyház (Bazilika) szabadon látogatható része – Esztergomi vár szabadon látogatható része – Északi rondella kilátópont / szobor / Duna, Párkány panoráma – Központi Kávéház (Szamos) – Szentháromság szobor – Hévizi erőd – Mária Valéria híd dunapart – Erzsébet királyné szombra – óváros utcácskái – kálvária alatti alagút – Béke tér – Szent István tér – park – Széchenyi tér – Kis-Duna partja (nem ebben a sorrendben)
Budapestre várhatóan 16 óra körül érkezünk vissza.
A kirándulás során nem tartunk előadást, kulturális idegenvezetést, elsősorban a testmozgásra, ismerkedésre, közös kikapcsolódásra, beszélgetésre, levegőzésre helyezzük a hangsúlyt. FONTOS: Olyanok jelentkezését várjuk akiknek nem okoz gondot a folyamatos séta, gyaloglás és a bazilikához, várhoz vezető enyhe emelkedő. A sétán nem rohanunk, kellemes tempóban fogunk haladni, a látványos helyeken lesz alkalom pihenésre, nézelődésre, fotózásra.
Táv összesen: 8,7 km a szintemelkedés a teljes távon +/-100m
Ha megtetszett a program, jelentkezzen bátran. A jelentkezési lapot kicsit lentebb találja.
Gyülekező a Nyugati pályaudvaron utazás az Esztergomba induló járattal. Pontos részleteket küldünk emailben minden résztvevőnek az indulás előtt.
A kirándulás részvételi díja összesen: 2.800 Ft/fő, amely tartalmazza a szabadidős program szervezését, túravezetést. Teljes árú vonatjegy 1120 Ft, 65 év felett ingyenes.
Jelenlegi időpontok:
2025.03.25. Vannak helyek
info kukac hegymania pont com
Hegymánia Kft.
2085 Pilisvörösvár
Csobánkai út 10.
info kukac hegymania pont com
H-P: 10-16.00
Kérjük, kérdését elsősorban írásban a bal oldali jelezze felénk, köszönjük.