Körséta Győrben a Rába és a Mosoni-Duna érintésével

Körséta Győr barokk belvárosában, a Rába és a Mosoni-Duna partján. Püspökvár, bazilika, hidak, parkok, vízparti ösvények és a hangulatos belváros többi látnivalója egy napban. Tartson velünk Ön is!

Táv: 7,5 km

Körséta Győrben a Rába és a Mosoni-Duna érintésével

Győr (latinul: Arrabona) a Nyugat-Dunántúli régió központja, 1009-óta pedig a Győri egyházmegye központja. Az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa, kiváló közlekedési adottságokkal rendelkezik. Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városa (barokk belváros) Győr „a folyók városa” is, ugyanis a Mosoni-Duna mellett, a Rába és a Rábca torkolatánál épült, amely a település kialakulását és fejlődését nagyban elősegítette.

A Honfoglalás után, I. István 1001-ben létrehozta a Győri egyházmegyét, melynek 1009-ben lett a központja, amikor is elkészült a székesegyház. Győr a török háborúk idején, Bécs egyik utolsó védőbástyája volt, ezért felbecsülhetetlen katonai jelentőséggel bírt. Ennek fényében a várost az olasz építők tervei alapján építették át és bővítették erőddé. 1809-ben itt zajlott le a napóleoni háborúk egyetlen magyarországi területén lezajlott csatája, a győri csata.

1855-ben először kapott a város vasúti összeköttetést Béccsel, majd 1876-ban újabb vasúti összeköttetést létesítettek Győr és Sopron közé. A második világháború utáni újjáépítés nehézkes volt a vasfüggöny határának közelében. Ma Győr mintegy 130.000 fős lakossal és három egyetemmel rendelkezik. A határok megnyitása óta a város politikailag és gazdaságilag is felértékelődött az előnyös Bécs-Budapest-Pozsony városháromszög fókuszú elhelyezkedése miatt. 2003 óta a Centrope európai régió része.

Győr legjelentősebb folyója a Mosoni-Duna, amelyet a Dunával együtt szabályoztak. A város másik nagy folyója a Rába: ennek szabályozását 1893-ban fejezték be. A harmadik folyó a Rábca.

Győr műemlékekben a harmadik leggazdagabb város Magyarországon. A belváros történelmi korokat idéző templomai, palotái, múzeumai, jellegzetes sarokerkélyei, a szűk közök sétára hívogatják a látogatót, rekonstrukcióját pedig a műemlékvédelem Europa Nostra-díjával ismerték el. Az egyházi műemlékek az ezeréves kereszténység emlékei. A Káptalandombon álló Bazilika és Püspökvár a nyugat-magyarországi katolicizmus szimbólumai. Forrás : Wikipédia

útvonal, látnivalók, részletek

Utazás a Keleti pályaudvarról 9.15-kor induló vonattal. A járat 10.37-kor érkezik be Győrbe, ahonnan gyalogszerrel indulunk a hangulatos körsétára. A belváros történelmi látnivalói mellett a Mosoni-Duna és a Rába hídjait, vízparti szakaszait, ösvényeit is bejárjuk. A bazilika, Püspökvár, a parkok, barokk épületek megcsodálása mellett egy hosszabb pihenőt is tartunk a főtérnél.

A kirándulást az alábbi útvonalon tesszük meg:

Vonatpályaudvar – Eötvös park – Rába part – Karmelita templom – Rába kettős híd – sziget sétány – Rába part – Bethlen István tér – Zsinagóga – Rába kettős híd – sziget ösvények – Rába part – Mosoni-Duna partja  – Kossuth híd –  Duna bástya – Széchenyi tér – Győri bazilika – Kastély Bástya – belvárosi utcácskák – Batthyányi tér – Bisinger park – városháza – utcácskák – Honvéd liget – vonatpályaudvar 

Indulás Budapestre várhatóan a 15.56-os  Intercity vonattal.

A kirándulás során nem tartunk előadást, kulturális idegenvezetést, elsősorban a közös sétára, kikapcsolódásra, nézelődésre helyezzük a hangsúlyt. FONTOS:  Olyanok jelentkezését várjuk akiknek nem okoz gondot a folyamatos séta, gyaloglás. A kiránduláson nem rohanunk, kellemes tempóban fogunk haladni, a látványos helyeken lesz alkalom pihenésre, nézelődésre, fotózásra. A főtérnél kb. 1,5 órás szabadprogramot tartunk (pihenő, kávé, fagyi, mosdó).
Táv összesen: 7,5 km

Ha megtetszett a program, jelentkezzen bátran. A jelentkezési lapot kicsit lentebb találja.

Találkozás

Találkozás a Keleti pályaudvar főbejárata előtti lépcsőnél 9.00-kor, utazás a 9.15-kor induló Intercity járattal. Leszállás 10.37-kor Győrben. Pontos részleteket küldünk e-mailben  az indulás előtt.

Körséta Győrben a Rába és a Mosoni-Duna érintésével

A kirándulás részvételi díja összesen: 2.800 Ft/fő,  amely tartalmazza a szabadidős program szervezését, lebonyolítását. Teljes árú vonatjegy 2905 Ft, 50%-os kedvezménnyel 1645 Ft, 65 év felett ingyenes.

Jelenlegi időpontok:
2022.10.04. 1-2 hely
2022.10.21. Vannak helyek

Jelentkezés a kirándulásra

Hasonló kirándulásaink

Gyalogszerrel Pozsony óvárosában
Gyalogtúra Dorogról a Kis-Strázsa-hegyre
Körséta Győrben a Rába és a Mosoni-Duna érintésével
Fürdőzés a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben
Fürdőzés Kiskunmajsán a Jonathermál Gyógyfürdőben
Fürdőzés és gyógyulás a Bükkszéki Salvus gyógyvízben
Időjárás előrejelzés
Ausztriai időjárás – www.wetter.at
Szlovákia időjárása – www.meteo.sk
Magyarországi időjárás – www.met.hu

elérhetőségek

Cím

Hegymánia Kft.
2085 Pilisvörösvár
Csobánkai út 10.

Kapcsolat

info kukac hegymania pont com

Elérhetőség

H-P: 10-16.00
Kérjük, kérdését elsősorban írásban a bal oldali jelezze felénk, köszönjük.

Kövess minket a Facebookon

SMS: 20/567-9057