Termálfürdőzés a Miskolctapolca Barlangfürdőben

Fürdőzés és gyógyulás Miskolctapolcán, a 30°C-os meleg források felett emelkedő gyógyhatású Barlangfürdőben. Tartson Velünk Ön is!

Időtartam: 5 óra

Termálfürdőzés a Miskolctapolca Barlangfürdőben

A Barlangfürdő melegforrások felett elhelyezkedő barlangban kialakított fürdőhely Miskolctapolcán. A 30 °C-os víz és a barlang klímája gyógyhatású, főként ízületi betegségek esetén, de sótartalma alacsonyabb, mint a gyógyvizeké, nem éri el az 1000 milligramm/litert sem, így korlátlan ideig lehet benne fürdeni. Mivel a fürdő jelentős része zárt és a víz meleg, egész évben látogatható. 2016-ban elnyerte az év fürdője címet.

A barlang és a termálforrás már ősidők óta ismert. Görömböly apátja 1711-ben vetette fel a fürdőhely kiépítését. Három medence épült ki fürdőházzal és vendégfogadóval. 1837-ben felújíttották a fürdő épületét, ekkor épült az első fedett medence. Később Miskolc megvásárolta a területet nemcsak a termálvíz, hanem a hideg vizes források miatt is, melyek napjainkban is a város vízellátásának felét fedezik. 1939-ben kezdték meg egy teljesen új fürdőház építését, ahol számos régészeti leletre bukkantak és egy 31,5 °C-os forrás is a felszínre tört. Mivel igen bővizű volt, nagyszabású tervek születtek kiaknázására.

Az 1980-as években új termeket és folyosókat csatoltak a fürdőhöz, és melegebb (34 és 36 °C-os) medencéket is kialakítottak. A Barlangfürdőben több szobor található, a kupolamedencét 1967 óta díszíti Szőke Lajos szobrászművész Ősélőlények című térplasztikája.

A vendégek több százezer éves, természet alkotta barlangjáratokban fürödhetnek, élvezhetik a vadvíz vízáramának kellemes masszírozását. Hallhatják a csillagterem sejtelmes visszhangját és közben megcsodálhatják az Európában egyedülálló természeti képződmény különleges formáit.

Beltéri medencék: 2 termál medence (33-35°C), Hidas terem (33-35°C), Római terem (32°C), Csillagterem (32°C), Öreg barlangi medence (29-30°C), Fürdőcsarnok (29-30°C)

A közel 3,6 hektáros parkosított területen a Barlangfürdő összesen hat, élményelemekben gazdag medencével várja a vendégeket. A kültéri medencéink csak a nyári szezonban üzemelnek: Tavifürdő élménymedence, Kagyló-medence, Kagyló-úszómedence, 3 gyermekmedence.

Részletek

Reggel 9:15-kor találkozunk Budapesten a Lehel csarnok melletti MOL benzinkútnál. A találkozó helyszíne könnyen megközelíthető helyen van. Innen kisbusszal indulunk Miskolctapolca irányába.

A belépőjegyek megvásárlása után mindenki kedvére pihenhet, relaxálhat a medencékben. A fürdőben 5 órát lehet eltölteni, ezután a megbeszélt időpontban találkozunk a parkolóban, ahonnan Budapest felé indulunk. Várhatóan a késő délutáni órákban, 18.00 óra körül érünk Budapestre. A fürdőben van büfé, étterem, így napközben az étkezés ott is lehetséges a hozott elemózsia mellett.

Ha szeretne pihenni, regenerálódni, gyógyulni az egész évben nyitvatartó Miskolctapolca Barlangfürdőben, várjuk jelentkezését. A jelentkezési lapot és az aktuális időpontokat kicsit lentebb találja.

Az utazás korszerű és komfortos, 2018-as évjáratú, évente vizsgáztatott személyszállítási engedéllyel rendelkező kisbusszal történik. A jármű
klimatizált, a sofőr pedig tapasztalt, képzett személyszállítási szakember, aki biztosítja az utazás biztonságát és kényelmét.

Találkozás

Reggel 9.15-kor a Lehel csarnokhoz közeli  MOL benzinkúton lesz a beszállás a kisbuszba, a Váci út és a Lőportár utca sarkánál. Pontos részleteket küldünk majd az indulás előtt.

Termálfürdőzés a Miskolctapolca Barlangfürdőben

A kirándulás részvételi díja összesen: 9.500 Ft/fő, amely tartalmazza  a kisbuszos útiköltséget, buszköltséget, személyszállítást. Belépőjegy árak: nyugdíjas 4 órás fürdőbelépő 4.100 Ft/fő, felnőtt 4 órás fürdőbelépő 6.850 Ft/fő. Minden megkezdett óra esetén +300 Ft fizetendő. Belépőjegyet a helyszínen kell fizetni a jegypénztárnál. A hazai gyógyfürdőkben az évszakok szerint változhat az elérhető szolgáltatások köre illetve a belépőjegyek árai. Ezért jelentkezés előtt kérjük tájékozódjon a fürdő honlapján vagy telefonszámán, hogy pontosan milyen medencék és szolgáltatások vehetők igénybe. A fürdő honlapja itt érhető el.

Jelenlegi tervezett időpontok:
A fürdő őszi bezárása miatt ez a program egyelőre szünetel.

Jelentkezés a kirándulásra

Hasonló kirándulásaink

Fürdőzés a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben
Fürdőzés Kiskunmajsán a Jonathermál Gyógyfürdőben
Fürdőzés és gyógyulás a Bükkszéki Salvus gyógyvízben
Időjárás előrejelzés
Ausztriai időjárás – www.wetter.at
Szlovákia időjárása – www.meteo.sk
Magyarországi időjárás – www.met.hu

elérhetőségek

Cím

Hegymánia Kft.
2085 Pilisvörösvár
Csobánkai út 10.

Kapcsolat

info kukac hegymania pont com

Ügyfélszolgálat

Kérjük, kérdését elsősorban írásban a bal oldali jelezze felénk, köszönjük.

Kövess minket a Facebookon

SMS: 20/567-9057