Fürdőzés a Bükfürdő Thermal & Spa-ban

1 napos fürdőzés és gyógyulás a Bükfürdő Thermal & Spa-ban, ahol a fákkal borított hatalmas parkterületen 26 db – fedett, félig fedett és nyitott – gyógyvizes medencékben pihenheti ki a mindennapok fáradalmait. Tartson velünk Ön is.

Időtartam: 5,5 óra

Fürdőzés a Bükfürdő Thermal & Spa-ban

Bükfürdő (más néven: Büki Gyógyfürdő) Magyarország második legnagyobb gyógyfürdője. Bükön található, amely egyre inkább üdülővárossá nőtte ki magát. A Bükfürdői I-es számú kútból 1282 méter mélyből tör fel a kalcium-, magnézium- és hidrogén-karbonátos termálvíz. A fürdő mai területe 14 hektár, ami 26 medencét foglal magában (ezekből 11 fedett), 5 ezer négyzetméter vízfelülettel rendelkezik.

Amikor 1957 őszén Bük határában kőolajat kerestek, a várakozással szemben a fúrások meleg vizet hoztak a felszínre. A melegvízkút körül 1962-ben fürdőt építettek. A fürdő a következő években fokozatosan épült ki, de sokáig csak egy medencével üzemelt. Vizét 1965-ben hivatalosan is gyógyvízzé nyilvánították. A fedett fürdő 1972-ben nyílt meg, ezzel alkalmas lett az egész évi gyógyüdülésre is.

Az 1970-es évek során nemzetközi hírű fürdővé épült ki. 1973-ban gyógyfürdővé, 1979-ben országos jelentőségű gyógyhellyé nyilvánították. A lakosság fogyása előbb megállt, majd dinamikus növekedésnek indult. A fürdő körül kempingek, szállodák, üzletek, panziók, vendéglők sokasága épült fel. 1992-ben megnyílt a rekreációs park is.

A fürdőben menüebéd is várja a Bükfürdő Thermal & Spa vendégeit. A Bistro1 és a MenüPont mellett a Café Siesta és a Lipóti Pékség, valamint a nyári hetekben szerte a strandterületen palacsintázók, lángosbüfék, fagylaltozók szolgálják, hogy a gasztronómiában is teljes legyen az élmény Bükfürdőn!

Forrás: Wikipédia

Részletek

Reggel 9.00-kor találkozunk Budapesten a Déli pályaudvar mellett, ahonnan kisbusszal indulunk Bükfürdő irányába. Várhatóan 2,5 órát vesz igénybe az utazás. A belépőjegyek megvásárlása után mindenki kedvére pihenhet, relaxálhat a gyógyvizes medencékben. A komplexumban 5,5 órát lehet eltölteni, ezután a megbeszélt időpontban találkozunk a kijáratnál, ahonnan Budapest felé indulunk. Várhatóan fél 8-8 óra körül érünk Budapestre. A fürdőben lehetőség van meleg étkezésre, a hozott elemózsia mellett. A fürdőről, medencékről, szolgáltatásokról, árakról bővebben itt érdemes tájékozódni.

Ha szeretne pihenni, regenerálódni, gyógyulni az egész évben nyitvatartó fürdőben, várjuk jelentkezését. A jelentkezési lapot és az aktuális időpontokat kicsit lentebb találja.

Az utazás korszerű és komfortos, 2018-as évjáratú, évente vizsgáztatott személyszállítási engedéllyel rendelkező kisbusszal történik.

Találkozás reggel

Reggel 9.00-kor találkozunk a Déli pályaudvarnál a Krisztina plázával és a Mercure Hotellel szemben, a Vérmező felőli oldalon a park melletti hosszú Volán buszos parkolósáv végénél. Pontos részleteket küldünk email-ben.

Fürdőzés a Bükfürdő Thermal & Spa-ban

A kirándulás részvételi díja összesen: 10.300 Ft/fő, amely tartalmazza  a kisbuszos útiköltséget, buszköltséget, személyszállítást. Belépőjegy árak: nyugdíjas 3.950 Ft, felnőtt 5.200 Ft , ezt a helyszínen kell fizetni a jegypénztárnál. A fürdő honlapja itt érhető el.

Jelenlegi tervezett időpontok:
2022.09.29. 1 hely

Jelentkezés a kirándulásra

Hasonló kirándulásaink

Gyalogszerrel Pozsony óvárosában
Gyalogtúra Dorogról a Kis-Strázsa-hegyre
Körséta Győrben a Rába és a Mosoni-Duna érintésével
Fürdőzés a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben
Fürdőzés Kiskunmajsán a Jonathermál Gyógyfürdőben
Fürdőzés és gyógyulás a Bükkszéki Salvus gyógyvízben
Időjárás előrejelzés
Ausztriai időjárás – www.wetter.at
Szlovákia időjárása – www.meteo.sk
Magyarországi időjárás – www.met.hu

elérhetőségek

Cím

Hegymánia Kft.
2085 Pilisvörösvár
Csobánkai út 10.

Kapcsolat

info kukac hegymania pont com

Ügyfélszolgálat

Kérjük, kérdését elsősorban írásban a bal oldali jelezze felénk, köszönjük.

Kövess minket a Facebookon

SMS: 20/567-9057